A változás vágya - önsorsrontó mintáink oldása

A változtatás ellenérveit szokás megszokással, kényelemmel alátámasztani, ami könnyen hangozhat kifogásként. Az ember működésmódjára jellemző ugyanis, hogy egy viszonylagos állandóság fenntartására törekszik. A változó külső és belső körülményekhez úgy alkalmazkodik, hogy stabilitása megőrizhető legyen. Ennek következtében nehezen mozdítható el a már „jól” kialakított rendszeren belül. A negatív élethelyzet válik természetessé, ragaszkodunk a megszokáshoz és nem figyelünk oda a tanácsokra. Az aktuális élet megváltoztatásához nem nagy tervekre van szükség, hanem apró vágyak megvalósítására és a hétköznapokba való beépítésére. Hasonlóan a tartós fogyáshoz, életmódváltás kell hozzá, nem két hétig tartó önmegtartóztatás.

A változás vágya rendszerint a jelen elégedetlenségéből születik. Valami nem jó így, máshogy kellene lennie. Az újdonságok ismeretlen terepe új megoldást igényel. Amiben nincs tapasztalatunk és elődeink mintája sem nyújt útmutatást, tehát újat kell alkotni.

A régi, berögzült mintáinkhoz való ragaszkodás gyökerei gyermekkorban rejtőznek. Épp ezért, érdemes felkeresnünk egy szakképzett kineziológust, aki segítségünkre lehet, ezeknek a rossz mintáknak az oldásában.

Gyerekkorunkban is rengeteg trauma ért bennünket, melyek felnőttként rossz döntések sorozatára késztet minket. Ezek a traumák létrehoztak egy életérzést. A legfontosabbak egyike a szerethetőségünkről alkotott elképzelés, ami meghatározza a lényünk melyik része és mennyire szerethető. Melyik részünk bűnös, melyik részünknek kell szégyenben élnie.

A negatív tapasztalatainak hatására sok ember elveszítette a gyerekkorban a szerethetőségének a hitét, tehát belül az az érzés van, nem vagyok szerethető. Amikor valamilyen külső hatás kibillenthetné ebből az állapotból, valaki szerethetné őt, az állapot fenntartásáért felelős késztetés működésbe kezd. Elkezd az ember úgy bánni a másikkal, hogy az már ne legyen képes őt szeretni. Bántja, becsapja, semmibe veszi, megalázza, pontosan ugyanúgy, ahogy vele tették. Aki szeretettel próbál hozzá közelíteni azt a tapasztalatot éli meg, hiába szeretek, hiába vagyok jó, nem szeretnek viszont. Tehát ő is megismétli a kudarcot, újra elveszíti a hitét abban, viszont szerethetik. Az alapja ugyanaz a gyerekkori sérülés és a kialakított jó és rossz címkékkel megbélyegzett világkép, mely minden ember fejében sajátjaként lett kódolva.

A változás vágya – önsorsrontó mintáink oldása

A saját élet megnehezítése nem tudatos folyamat, nem kimondott elvárás, hanem leggyakrabban a gyermekkori tapasztalatokból eredő, berögzült gondolkodásmód. Ezeket a blokkokat egy kineziológus segítségével gyengéden felszínre tudjuk hozni, mely sokat tud segíteni előrehaladásunkban. A terapeutának az a dolga, hogy tudja, a negatív élmények felszínre hozásában hol a határ, amíg el lehet menni, a borulás veszélye nélkül. A legoptimálisabb ütem megtalálása ugyanis nagyon fontos.

Az önsorsrontó gondolatminták:

Bűnhődnöm kell a hibáimért!
Ezen nem lehet változtatni!
Nem érdemlem meg, hogy én boldog legyek!
Ez az én feladatom!
Önmagam áldozata vagyok!
Te ezt nem értheted!
Egyedül akarok lenni!

Vissza kell menni a gyerekkori élményhez, és mind a két irányba szét kell feszíteni a mintákat. Egyrészt feldolgozni a dühöt, a haragot, a kétségbeesést, az elhagyottságot, minél mélyebben és teljesebben újra átélni. Ugyanilyen fontos a másik irányba történő elmozdulás, a bennünk élő gyermeknek meg kell adni azokat az érzéseket, élményeket, amik elmulasztása miatt a sérülés létrejött. Szeretetet, figyelmet, elismerést, jutalmazást, tiszteletet, a pozitív mintákat.

Tudat alatt nagyon sok dologra képesek vagyunk. Még arra is, hogy önmagunknak szabjunk gátakat a boldog élet felé vezető úton. Sokszor nehéz megértenünk, hogy életünk negatív történéseiben miképp lehet tudattalanul is szerepünk. Azonban ha megfelelő megértéssel és önmagunk felé fordított figyelemmel megpróbáljuk érzéseinket, tipikus döntéseink okát megvizsgálni, nagyon fontos lépést teszünk a pozitív változás felé.