Blog
Így változtatta meg az életem az alaptanfolyam
A kezdő One Brain kineziológiai tanfolyam nem „gyógyít” meg senkit. Nem készítünk varázsfőzetet, nem suhingatunk tündérpálcával és nem járunk transztáncot. Helyette olyan eszközöket és szemléletet tanulunk, amelyekkel te magad kezdheted el megérteni és újraírni az életed történeteit.
Sokan úgy ülnek be a tanterembe, hogy „kipróbálom, hátha segít”. És aztán napokon–heteken belül olyan változásokat tapasztalnak az életükben, amikre korábban nem is számítottak.
Ebben a blogposztban néhány valódi történeten keresztül szeretném érzékeltetni, hogyan is működik mindez a gyakorlatban.
Dóri megtanult nemet mondani
Dóri, háromgyerekes anyuka és óvodapedagógus úgy érkezett a tanfolyamra, hogy folyamatos kimerültséggel és bűntudattal küzdött. Az első székre lerogyott, gyakran nézte az óráját és nehezen tudtam a figyelmét lekötni. Úgy éreztem, folyamatosan “máshol jár.” Szünetben arról panaszkodott, hogy úgy érzi, sosem elég jó: se otthon, se a munkahelyen. “Mindig másokat helyezek előtérbe – vallotta be – és közben egyre jobban elfelejtem magamat.”
A tanfolyam egyik első felismerése számára az volt, amikor a viselkedési barométer segítségével rájött: gyerekkorától kezdve „jó kislányként” működött, megfelelve mások elvárásainak. A tanfolyamon megtanulta izomteszteléssel felderíteni, hogy mikor reagál automatikusan, és mikor dönt valóban saját belső érzései alapján.
„Először a legjobb barátnőmnek mondtam nemet. Aztán a főnökömnek. Meglepő volt, de nem omlott össze a világ.”
Tamás türelmesebb lett a gyerekeivel
Tamás egy barátja unszolására jött el a tanfolyamra. A legnagyobb problémája az volt, hogy ha stresszes volt – és gyakran volt – otthon szinte felrobbant. A gyerekei nem értették, miért kiabál olyan dolgok miatt, amik pár perc múlva már neki sem tűntek fontosnak. “De nem tudtam a dühöngést megállítani.”- mondta rosszkedvűen.
A tanfolyam során világossá vált számára, hogy ezek a reakciók nem a gyerekekről szólnak, hanem a feldolgozatlan belső feszültségeiről. Miután megtanulta a megfelelő technikát, már a feszültség kialakulásakor vissza tudta hozni magát a jelenbe.
„Ma is vannak nehéz napjaim. De már nem ordítok. Ez már önmagában is nagy fegyvertény.”
Juli elindította a vállalkozását
Juli már évek óta tervezgetett egy saját természetgyógyászati rendelőt, de valahogy mindig visszatartotta “valami”. Szaboltálta önmagát. A tanfolyamon szembesült azzal, hogy egy gyermekkori élmény – amikor gonoszul kinevették egy iskolai bemutatója után – mélyen leülepedett benne, és tudatalattijába beágyazódott a „nem vagyok elég jó” hitrendszer.
A tanfolyamon nemcsak ezt a konkrét érzelmi blokkot dolgozta fel, hanem kapott eszközöket arra is, mit tud tenni, ha újra megjelenik a félelem vagy a halogatás.
„Két hónappal az tanfolyami modulok után megjelentek az első vendégeim. Semmivel nem lettem képzettebb vagy kompetensebb, csak éppen most már elhittem, hogy képes vagyok rá.”
Gitta újra kapcsolatba került az apjával
Gitta évek óta nem beszélt az apjával egy feldolgozatlan, régi konfliktus miatt. A tanfolyam alatt – miközben más témán dolgozott – egyszer csak beúszott a képbe az apja arca. Később kiderült, hogy több konfliktusának mélyén ott húzódott a „meg nem értettség” érzése – amit gyerekkorában az apjához kötött.
„Felkerestem végül. Nem kellett bocsánatot kérni, vagy kimondani a nagy mondatokat. Egyszerűen csak le tudtam ülni vele, és nagyot beszélgettünk.”
Egy tanfolyam, ami átírja a történetedet
Tapasztalataim szerint már a One Brain kineziológiai alaptechnikák is lehetőséget adnak arra, hogy elkezdjük belül megváltoztatni azt, amit kívül addig lehetetlennek tartottunk.
Akár egy gyereknevelési konfliktusról van szó, akár egy régóta halogatott döntésről, vagy “egyszerűen” csak arról, hogy végre szeretnél önmagadként élni, akkor ez az indító One Brain tanfolyam sorsfordító lehet.
Számítok rád szeptember 27-én!








Szólj hozzá te is a cikkhez!