Blog
Tényleg az vagyok, akinek hiszem magam?
Felnövén tökéletesnek kell lennünk.
Amikor felnövünk sok elvárásnak kell megfelelnünk. Szülőknek, nagyszülőknek, később pedagógusoknak, majd főnökünknek. Sokszor szembesülünk azzal, hogy igyekszünk megfelelni ezen elvárásoknak, de mégsem elégedettek velünk. Ennek az oka, hogy mindenkinek mást jelent a tökéletes. Tökéletesség és teljesítmény – a két legnagyobb akadály, amivel az életben szembe kell néznünk. Gyermekkorunk óta kísértenek minket. Kisgyermekként könnyebb volt mások elvárási szerint cselekedni, mint kiállni saját magunkért. A szüleink saját szokásrendszerük szerint megtanították nekünk bizonyos dolgokkal kapcsolatban mit és hogyan kell csinálni. Ezzel nincs is baj, de vannak azonban olyan szülői elvárások, melyekből később negatív attitűdök alakulnak ki.
Tényleg az vagyok, akinek hiszem magam?
Mi is az az attitűd?
Egyfajta magatartás, viselkedésmód, modor, szellemi beállítottság, valamilyen szerep, egy hozzáállás önmagunkhoz, a világhoz, másokhoz. Mindaz, ahogyan gondolkodunk önmagunkról és mások felől.
Nézzük meg hogyan is alakul ki az attitűd:
Kicsi gyerekkorban úgy tanulunk, hogy figyeljük a környezetet. Még amikor beszélni sem tudunk az egyetlen tanulási lehetőség, hogy nézzük mit csinálnak a szüleink, hogyan viselkednek, hogyan beszélnek. Először csak képzeletben a fejünkben játsszuk le, hogy hogyan is kell ezt csinálni és amikor úgy gondoljuk, hogy már gyakorlatban is megy akkor elkezdjük megvalósítani. Azonban ha ezek olyan dolgok, amikről a szüleink úgy gondolják ez nekünk még korai akkor ránk szólnak.
Például Anyu szeleteli a répát és amikor már megfigyeltük és úgy gondoljuk mi már képesek vagyunk erre akkor kivesszük a kést a fiókból és a szülő ránk szól, hogy ne csináld, mert elvágod a kezed. Ilyenkor megfogalmazódik a gyerekben, hogy miért vágnám el? Képzeleben ez nekem már annyiszor sikerült, miért ne tudnám megvalósítani? Itt a szülői félelem az, ami megjelenik, de a gyerek csak azt látja ebben, hogy megkérdőjelezik a képességét és tudását. Ha ez többször megismétlődik, akkor a gyermekben megjelenik az, hogy neki ez nem megy, ő erre nem képes, egy idő után feladja és már meg sem fogja próbálni. Ezzel máris kialakul egy attitűd, aminek kapcsán azt gondoljuk, hogy nem vagyunk képesek valamire.
“Bolond az, aki a saját világában él. Én bolond akarok maradni, és úgy akarom élni a életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják.” Paulo Coelho
Valójában a céljaink elérésben nem a képességeink vagy a tudásunk az, ami elsősorban akadályoz, hanem az az attitűd, az a belső viszonyulás önmagunkhoz vagy képességeinkhez, amiket ezek során kialakítottunk.
Minden alkalommal, amikor úgy döntünk hogy valaki más elvárása szerint éljük az életünket, akkor megtagadjuk önmagunkat, és a mások elvárásait helyezzük önmagunk elé, vagyis megtanulunk mások elvárásai szerint viselkedni, szerepeket kezdünk felvenni, amelyek az idők folyamán “ránk égnek”, személyiségünk részeivé válik.
Ha készen állsz találkozni önmagaddal várlak szerettel. JELENTKEZEM
Ha szerencsénk van akkor az élet később ehozza azokat az eseményeket, amik elkezdik felnyitni a szemünket, hogy azt a ruhát már le kéne vennünk. Ez nem én vagyok.
Szólj hozzá te is a cikkhez!