Hogyan (ne) legyünk boldogtalanok

A 80-as években olvastam egy könyvet “Hogyan legyünk boldogtalanok” címmel, ami az önsorsrontás gyakorlati kézikönyve rengeteg hasznos gyakorlati tippel, bőséges illusztrációval, fergeteges humorral arról, hogyan érezzük magunkat igazán szerencsétlennek, hogyan kérdőjelezzük meg folyamatosan saját magunkat és döntéseinket, hogyan haragítsuk magunkra a családot meg a fél világot, hogy hívjunk valakit randevúra úgy, hogy biztosan visszautasítsa, hogyan ragadjunk bele toxikus helyzetekbe és ismételjük boldogtalanul ugyanazokat a szituációkat újra és újra.

Ugye ismerős?

Bizonyára neked is ismerős az érzés, hogy

-bár kapod a pozitív visszajelzéseket, mégis kétségeid vannak afelől, hogy elég jó vagy-e,
-félsz attól, hogy mások becsapnak, elárulnak, pedig semmilyen erre utaló jel nincs az életedben,
-rettegsz, hogy a párod megcsal, elhagy, pedig mindez alaptalan,
-hosszasan vergődsz egy romboló kapcsolatban, amiről tudod, hogy árt neked,
-mindig mindenki fontosabb, mi a te saját érdekeid és szükségleteid.

Olvasni vicces, de a valós életben kicsit kellemetlenebb látni vagy éppenséggel átélni, amikor közeli szerettünk, vagy egyenesen mi magunk folyamatosan ugyanabban a kellemetlen/kínos/szégyenteljes/kiszolgáltatott stb. helyzetben találjuk magunkat, értetlenül állva a jelenség előtt. Spirituális körökben gyorsan érkezik a megoldás: ‘bevonzottuk” az adott személyeket, körülményt vagy konfliktust, rosszul állnak a csillagok, vagy meg kell haladnunk a fejlődés egy adott szintjét, azért ismétlünk fáradhatatlanul.

A kineziológia erről mást gondol

Mi úgy tartjuk, hogy ilyenkor gyerekkori, családi, vagy akár transzgenerációs érzelmi minták törnek a felszínre és aktiválódnak újra. Ezek valamikor a múltban a túléséünket, a biztonságunkat vagy valaminek az elviselését tették lehetővé és az adott korban be is töltötték ezt a funkciót. A jelenben viszont gátolják a tisztánlátásunkat, eltakarják előlünk a valóságot, ezért a reakcióink nem lesznek megfelelőek, érvényesek, helyzetre és szereplőkre szabottak. Azzal pedig, túlreagálunk, érzelmileg átszínezünk szituációkat, könnyen szétzilálhatjuk a kapcsolatainkat, feladhatjuk belső békénket és végeredményben eltávolodhatunk a céljaink beteljesítésétől és az egészséges felnőtt létezéstől.

Hogyan (ne) legyünk boldogtalanok

Tudattalan forgatókönyvek

Mindezeknek a hatóerőknek nem vagyunk tudatában, sőt, még úgy is kifejtik hatásukat, ha ráébredünk reakcióink nem megfelelő voltára és tudatosan másképp próbálunk érezni, dönteni és cselekedni. Ha ezen a ponton úgy érzed, hogy valójában érzelmi mintázataink fogságában működünk, akkor van egy jó hírem: a kineziológia ismeri a jelenséget és módszereket, technikákat is kidolgozott a minták semlegesítésére. A cél az, hogy a sebzett és szenvedő gyermeki működés helyett személyiségünk felnőtt része megerősödjön, képes legyen megnyugtatni, megvédeni és képviselni a gyermeket úgy, hogy közben a felnőtt énjére és a többi emberre is figyel. A módszerek gyors megkönnyebbülést hoznak, tartós eredménnyel járnak és a kineziológiai folyamat végén azt fogjuk észrevenni, hogy a helyzeteket nem csak máshogy látjuk, de érezzük is – másfajta döntéseket és cselekvést eredményezve.

Gyógyulás egyéni formában, biztonságos környezetben

A kineziológiai kezelés első szakaszában

– feltárjuk a kliens gyökérproblémáját,
– beazonosítjuk az érzelmi mintázatait,
– kinyomozzuk, hogy mi kapcsolja be azokat,
– körüljárjuk, hogy milyen belső és külső reakciókat hoznak magukkal,
– s hogy mi a gyermekkori vagy generációs oka a reakcióknak.

A második szakaszban pedig a mintákat különböző energetikai és érzelmi stresszoldó technikákkal átírjuk.

Ugyanaz és mégis más

Ha egy ilyen folyamaton valaki átmegy, azt fogja észrevenni, hogy már nem a mintái béklyójában dönt és cselekszik. Előtérbe lép az egészséges, felnőtt, kompetens és erős énrész, aki képes kezelni a konfliktusokat, a valóságot érzékeli és adekvát módon reagál. Sőt, lehet hogy még egy könyvet is ír arról, hogyan ne legyünk boldogtalanok.