Blog
Meg lehet-e tanulni, hogy hogyan legyek segítő?
Ha már egy ideje érlelődik benned, hogy segíts az embereknek, de nem tudod, merre indulj el, vagy bizonytalan vagy abban, hogy a kineziológia-e az az irány, amit válassz, szeretnék veled pár szempontot megosztani, ami eligazít a kérdésben.
Honnan tudhatod, hogy segítő vagy?
Mondjuk úgy, hogy Te vagy a „lelki szemetesláda” – akár már gyerekkorod óta tapasztalod, hogy az ismerősök, barátok hozzád fordulnak, ha valami bánatuk, problémájuk, dilemmájuk, nehézségük van. Gyakran kapsz olyan visszajelzést, hogy már csupán attól jobban érzik magukat, hogy meghallgattad őket. De megfigyelhetted esetleg azt is, hogy amikor ismeretlenekkel beszélgetsz, ők is nagyon bizalmas dolgokat árulnak el neked. A segítőknek az a közös jellemzőjük, hogy van bennük valami bizalomkeltő, és ez annyira látszik, illetve érződik rajtunk, hogy akár egy buliban, vagy szakmai konferencián kialakuló kötetlen beszélgetés során két lépésben nagyon személyes vizeken találjátok magatokat. Sok segítő önkéntelenül ott terem, ha valaki bajba kerül, és… segít, anélkül, hogy gondolkodna rajta.
Ha automatikusan megkérdezed a morcos, fáradt, nyugtalan ismerőstől, munkatárstól, hogy “mi a baj”, és az együttérzés a segítőkészséggel nálad kéz a kézben járnak, akkor jó eséllyel segítő vagy.
Milyen eszközöket ad One Brain módszer ahhoz, hogy hatékonyan segíthess?
-Értő figyelem és aktív meghallgatás képessége. Nélkülözhetetlen, ha szeretnél abban segíteni, hogy a hozzád forduló megértse a problémáit, és kifejlessze saját megoldásait.
-Homlok/tarkó tartás. Talán a leghatékonyabb eszköz, amit az érzelmi stresszek oldására használhatunk. Támogatja, hogy a kliens ki tudjon szabadulni az őt elöntő érzelmek nyomása alól, és segíti, hogy újra fókuszáltan gondolkodhasson.
-Stresszkezelő gyakorlatok. A stressznek rengeteg negatív következménye van fizikai, energetikai, gondolkodási vagy érzelmi szinten. Ezek a gyakorlatok megtanítják, hogyan tehetsz magadért stresszhelyzetben, és a tested azonnali visszacsatolásként jelzi a változást. Sőt, segíthetsz velük a kliensednek is, hogy visszanyerje gondolkodási képességét.
-Önismeret, hogy tudd tartani a határaidat. Egy segítőnél kulcskérdés, hogy nem éghet ki, nem vonódhat be a kliensek ügyébe. Az önismeret abban támogat, hogy gyengéden kapcsolódj másokkal, és meg tudd húzni a határt a személyes életed és a munkád között.
-Kommunikációs képesség. Segíteni tudsz a kliensnek, hogy meglássa és megtanulja, hogyan kommunikáljon másképp a körülötte lévőkkel, vagy akár önmagával.
Kinek való a One Brain kineziológia?
Akiknek fontos, hogy ne csak energetikailag, hanem a tudatosság növelésével segítsék klienseiket a változás folyamatában. Ehhez időre és türelemre van szükség. Van, aki „gyorsabb” módszereket kedvel – nekik lehet, hogy nem való ez a rendszer.
Akik élvezik a korrekciós technikák változatosságát. Némely korrekciónk igen összetett, ez nagy odafigyelést és sok gyakorlást kíván meg tőled. Ha szívesen rászánod az időt, élvezni fogod, hisz nincs két egyforma oldás – a kliensek egyedisége mutatkozik meg a korrekciókon keresztül is.
Akik fontosnak tartják, hogy ne vezessék, hanem kísérjék kliensüket a változás folyamatában. A “megmondóemberek” kevés örömet találnak a módszerben, de a megfigyelők annál többet. Minél inkább a kliensedet helyezed az oldás középpontjába, minél inkább mered – a véleményeddel háttérbe húzódva – kísérni őt, annál inkább fel fogja fedezni a saját megoldásait a saját, egyedi problémáira.
Akik már segítőként dolgoznak és hatékonyabb eszközökkel bővítenék a tudásukat.
Akik mélyebb önismeretre vágynak, hogy jobban kézben tudják tartani az életüket.
Akik szeretnék segíteni gyermeküket a mindennapi stresszek, tanulási és egészségügyi problémák megszüntetésében.
Akik pedagógusként hatékony eszközöket keresnek a tanításhoz.
Akik szeretnek segíteni, kérdezni, beszélgetni, figyelni, hatással lenni másokra és a világra, valamint valódi és tartós segítséget nyújtani másoknak.
Akik szívesen tanulnak, fejlődnek, és nyitottak az újdonságok iránt.
Akikkel jó beszélgetni, szeretetteljesek és hívást éreznek a segítő szakmák iránt.
Nem érdemes viszont kineziológiát tanulnod, ha…
Nem érdekelnek az emberek.
Nem foglalkoztat az önismeret.
Türelmetlen vagy, és mindent egyből akarsz tudni, gyakorlás és pepecselés nélkül.
Azt gondolod, hogy életünk eleve elrendeltetett, a sorsunk előre meg van írva, és nem változtathatunk rajta.
Hol érdemes elkezdeni tanulni?
Magyarországon (is) rengeteg oktató ajánlja szolgáltatását a weboldalán és a FB-on keresztül. De mint az élet számos más területén, itt is vannak olyanok, akik visszaélnek mások bizalmával.
Persze a legjobbak sem egyformák. Különbözhet a stílusuk, eltérőek lehetnek az oktatási módszereik, a motivációs és kommunikációs eszközeik. Azt javaslom, találd meg a neked megfelelő oktatót, kérdezz a már végzett ismerősöktől, kérj ajánlásokat, tájékozódj!
Ha pedig döntöttél, és szeretnél nálam tanulni, jelentkezz szeptemberi tanfolyamomra!
Amennyiben jelentkezni szeretnél a tanfolyamra, itt megteheted: Jelentkezem
Szólj hozzá te is a cikkhez!