Blog
Izomtesztelési hibák és javításuk
A izomtesztelés rendszerszintű kidolgozása dr. George Goodheart nevéhez fűződik. Az izomműködést agyunk irányítja – az izomból eljut az információ a gerincvelőbe, majd az agytörzsbe, az agykéregbe, a kisagyba, majd a válaszreakció vissza az izomba. Tehát az izmok közvetítik felénk az agy, illetve a test memória-szinten tárolt információit. Ha az izomhoz tartozó meridiánon, vagyis energiapályán az energiaáramlás kiegyensúlyozatlan, az izom nem tart, azaz gyenge a jelző-izom. Ilyenkor korrekcióra van szükség, melynek során újra működőképes állapotba hozzuk az izmot.
De mi lehet az oka, ha nem sikerül az izomtesztelés?
1. Minden tesztelés előtt el kell végezni az tisztaizomáramkör lépéseit és az előzetes kiegyensúlyozás lépéseit.
2. Fontos az engedélykérés azzal kapcsolatban, hogy dolgozhatunk-e együtt az adott ügyön?
3. Lényeges, hogy se a segítőnek, se kliensnek ne legyenek elvárásai azzal kapcsolatban, hogy minek kellene “kijönnie” az izomteszt során.
4. Izomtesztelés alkalmával fontos a semleges érintés, valamint túlterhelés vizsgálat esetén a polaritásoknak megfelelő ujjtartással való tesztelés. Hiba az egyujjas tesztelés, a túl nagy távolságból való tesztelés, a kézfejen történő tesztelés, a test előtt keresztbe nyúlva tesztelés, a behajlított könyökkel való tesztelés, a nem megfelelő tesztelési pozícióban való tesztelés, a nem megfelelő irányba való tesztelés, valamint a nem gyengéd tesztelés.
5. Fontos, hogy a kliens áll, a kineziológus ül tesztelés közben – kivételt képez ez alól a gyermekkorú, vagy túl magas kliens.
6. Probléma lehet az, ha tesztelőként nem vagyunk tisztában azzal, hogy mit szeretnénk tesztelni. Figyelnünk kell arra, hogy kijelentő vagy kérdő mondatot teszünk-e fel.
7. Hiba az izom-pumpáló tesztelés. Minden kérdést csak egyszer teszteljünk rá az izomra – ha bizonytalanok vagyunk az izom-válaszban, akkor kérdezzünk, és teszteljük újra! Az ismételt kérdés hatására a válaszreakció is erőteljesebb lesz.
8. Gyengéden teszteljünk – az erős tesztelés ellenállást válthat ki a kliensből.
9. Tűsarkú vagy nagyon magas sarkú cipő instabil állapotot eredményez a kliensnél, emiatt több izom is megfeszült állapotban lehet. Kérjük meg, hogy vegye le a cipőjét!
10. Mindig világos, egyértelmű, egyszerű, eldöntendő kérdést tegyünk fel teszteléskor. Hiba a túl hosszú, bonyolult, nem egyértelmű kérdés, mert összezavarhatja a klienst, nem kapunk egyértelmű izomválaszt, így félrevezet minket is.
11. A kliens ne tartsa folyamatosan a kezét teszt pozícióban, mert hamar elfáradhatnak izmai. A tesztelt végtagot engedjük vissza alaphelyzetbe a tesztelés után.
12. Az érzelmi stressz hatására blokkolódhat a kliens. Ilyen esetben érdemes a tisztaizomáramkör lépéseit újra elvégezni.
13. Ha nincs a jelenben a kliens vagy épp a segítő, nem kapunk egyértelmű válaszokat.
14. Ha a kineziológus nincs megfelelő állapotban, fáradt, feszült – ne teszteljen.
15. Hiba a kineziológus részéről a nem megfelelő, stresszelő viselkedés, vagy kommunikációs stílus. Tilos az ítélkezés, megbélyegzés, parancsolás, prédikálás, kioktatás – ellenállást válthat ki a kliensből.
1. A kliens karján lévő tárgyak (pl. óra, karkötő) is akadályozhatja, zavarhatja a precíz, pontos tesztelést.
2. Figyeljük, hogy a kliens vesz-e folyamatosan levegőt, s ha nem, kérjük meg rá! Ez akkor is hatásos, ha észrevesszük, hogy tudatosan próbálja befolyásolni válaszreakcióit.
3. Ne legyen semmi a szájában, ne egyen, ne rágózzon!
4. A tesztelés etikai szabálya: hangosan teszteljünk! A klienst mindig tájékoztatni kell, ha némán akarunk tesztelni, azaz hangtalanul tesszük fel a tesztelendő kérdést.
16. A kompetencia határokat minden körülmények között be kell tartsuk! A kineziológus nem gyógyít, és nem diagnosztizál.
17. A kliens feje előre nézzen tesztelés közben.
18. Mind a kliens, mind a kineziológus szeme legyen nyitva tesztelés közben.
19. A kliens jelezze vissza, mit tapasztal az izomteszt alatt és beszéljük is meg!
20. Nem megfelelő körülmények megteremtése is okozhat problémát (pl. telefon csörgése, higiéniailag nem megfelelő rendelő, állat, külső zajok, stb.).
21. Ha a kliens nem kipihent, másnapos, túl fáradt, az akadályozhatja a megfelelő izomválaszt.
22. Sérült végtagon való tesztelés nem lehetséges.
23. A túl gyors tesztelés hiba.
24.Kerülendő az olyan probléma kezelése, amelyet nem a kliens, hanem a kineziológus tart szükségesnek.
25. Tilos olyan kérdésre vonatkozó tesztelés, amelyre nincs engedélyünk.
A szeptemberi kezdő One Brain tanfolyamon megtanuljuk és begyakoroljuk a helyes izomtesztelést – ugye ott leszel?
Bővebb információ az One Brain tanfolyamról: Jelentkezem
Szólj hozzá te is a cikkhez!