Blog
Ne fogd vissza magad!
Sokan inkább visszafogják magukat, mondván én ehhez kevés vagyok, nekem úgysem sikerül. Vágyakoznak egy teljesebb, boldogabb élet iránt, de folytatják az életüket ugyanúgy, ahogy eddig is.
Mi lehet ennek a hátterében? Mi lehet az, ami miatt csak vágyakozunk egy jobb élet iránt, de mégsem merünk változtatni?
1., Félünk a kudarctól:
Félelem attól, hogy mi fog történni, ha sem sikerül vagy ha kiderül, hogy rosszul mértem fel azt az adott dolgot. Inkább bele sem vágunk, mert nem szeretnénk elbukni. Pedig ha nem kezdünk bele, akkor soha nem tudjuk meg valóban ezzel kell-e foglalkoznunk.
2., Aggódás mások véleményétől:
Azzal foglalkozunk másoknak mi lesz a véleményük rólunk, mit fognak szólni. Mások véleményétől való függés arról szól, hogy kívülről várod az engedélyt és a biztatást azzal kapcsolatban, hogy jó az, amit csinálsz. Vállald a felelősséget a döntéseidért és kezdd el élni a saját életed.
3., Bizonytalanságtól való félelem:
Az ismeretlentől való félelem az, ami megakadályoz abban, hogy végre a saját életünket kezdjük el élni. Az adja sok embernek a biztonságot, ha minden kérdésére tudja a választ, ha tudja az egyes lépések után mi következik. Túlelemzés, túltervezés, kontroll mindenek felett. Merj kilépni a túlzott irányítás alól és merj elindulni annyi információval, amennyivel rendelkezel. Tudd, hogy menet közben bármikor gyűjthetsz, kérhetsz információt, segítséget és bármikor változtathatsz a kitűzött célon az újabb információk ismeretében.
4., Önbizalomhiány:
A saját belső párbeszédeink azok, amik megakadályoznak abban, hogy a saját életünket éljük. Azt gondoljuk és mondogatjuk magunknak, hogy nem vagyunk elég ügyesek, okosak, magabiztosak. Hagyjuk, hogy ezek a negatív gondolatok eluralkodjanak rajtunk. Kezdj el odafigyelni a saját belső párbeszédedre és vedd át az uralmat felettük. Kérdezd meg magadtól: Hogyan tudnám ezeket a gondolatokat pozitív belső párbeszéddé átalakítani?
5., Nincs meghatározva a cél:
Nem tudjuk merre is tartunk vagy merre szeretnénk tartani. Képzeld el, hogy beülsz az autódba, de nem tudod merre szeretnél elindulni. Úti cél hiányában csak bolyongsz az utcákon és egy idő után inkább hazavezetsz vagy el sem indulsz, mert nem tudod merre vezet az utad. Ha van is célod, de nincsenek meg hozzá az irányok összezavarodottá, bizonytalanná válhatsz.
Mit tehetünk, hogy végre a saját életünket éljük?
1., Bízz jobban az intuíciódban. Ne mások jóváhagyására várj, hanem menj abba az irányban, amit az intuíciód súg.
2., Bizonytalanságaid és az ismeretlentől való félelmeid ellenére is cselekedj, menj előre és a saját tempódban tedd meg a szükséges lépéseket. Hidd el a megfelelő időben tudni fogod mit kell tenned. Ha meg mégsem, kérj segítséget!
3., Minden egyes lépés a célodhoz vezető út. Ne félj a kudartól, ezek segítenek abban, hogy finomítani tudj a céljaidon.
4.,Készíts céltervet és annak mentén haladj végig.
5., Minden negatív érzést és gondolatot vizsgálj meg. Nézd meg, hogy ezek vélt vagy valós félelmek-e.
Szeretnék bejelentkezni kineziológiai kezelésre: Jelentkezem
Szólj hozzá te is a cikkhez!